SZNT: több aláírásra van szükség a nemzeti régiók védelmében

A nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés aláírására buzdított a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Kevés aláírás jött össze eddig a régiós polgári kezdeményezés támogatására, de az SZNT elnöke bizakodó

Egyelőre kevés aláírás gyűlt össze a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított, a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés támogatására, de Izsák Balázs SZNT-elnök ennek ellenére bizakodó.

Érvényes marad Dabis Attila Romániából való kitiltása

A bukaresti táblabíróság jogerősen elutasította Dabis Attilának, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottjának a kérését, hogy semmisítsék meg a Romániából való kitiltását elrendelő tavalyi határozatot.

Összefognak az erdélyi magyar pártok a nemzeti régiók polgári kezdeményezés sikeréért

Az erdélyi magyar pártok bejelentették kedden, hogy összefognak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított, nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés sikere érdekében.

Az SZNT számít a magyarok és az autonómia támogatóinak aláírására

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közleményben üdvözölte szerdán, hogy az Európai Bizottság nyilvántartásba vette az általa és külföldi szövetségesei által kezdeményezett, nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezést.

Az EMNP szerint új lendületet adhat a jogvédő harcnak az SZNT polgári kezdeményezése

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint új lendületet adhat a jogvédő harcnak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) polgári kezdeményezése, melynek útjából elgördítette az akadályokat az Európai Unió Bírósága által hozott csütörtöki jogerős ítélet.

Diktatórikus vezetéssel vádolja a Székely Nemzeti Tanács elnökét öt széki tanács elnöke

Diktatórikus vezetéssel, az autonómiaküzdelem eredményességének veszélyeztetésével vádolja Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét öt székely szék tanácsának elnöke.

Székelyföldi önkormányzati vezetők: az egyedüli járható út az autonómia

Székelyföld számára az egyedüli járható út az autonómia, ez a felismerés hozta létre száz évvel ezelőtt a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) - mutattak rá szerdán kiadott közös közleményükben a székelyföldi megyék, valamint Románia két magyar többségű megyeszékhelyének választott vezetői.

Izsák Balázs: a sepsiszentgyörgyi székely nagygyűlésen súlyt kell adni az autonómiaigénynek

Izsák Balázs szerint a székelyek november 18-ra Sepsiszentgyörgyre tervezett nagygyűlésén súlyt kell adni annak az autonómiaigénynek, amelyet a közösség vezetői Bukarestben, Strasbourgban, Genfben és New Yorkban is igyekeznek megjeleníteni.

Titkosított beadványban magyarázza a román ügyészség Dabis Attila kitiltásának okait

Egy négyoldalas titkosított beadványban magyarázta a román ügyészség Dabis Attila Romániából való kitiltása okait abban a perben, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja a kitiltó határozat megsemmisítését kérve indított.

Székely nagygyűlésre hívja szimpatizánsait és Erdély magyarságát a Székely Nemzeti Tanács

Centenáriumi székely nagygyűlésre hívja november 18-án 13 órára Sepsiszentgyörgy főterére a székelyeket és a velük szolidaritást vállaló erdélyi magyarokat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).

Elvetette a román képviselőház a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezetet

Elvetette a bukaresti képviselőház szerdán a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott törvénytervezetet, amelyet Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő egyéni törvénykezdeményezésként iktatott a képviselőházban.